Larkinra ugyanezt mondtuk itt mindannyian, te is és mindenki más is. Mégis ránk cáfolt. Még sok ideje van Kaspernek és Danielsonnak is. Dolgozni kell rajtuk, de már nem volt olyan játékos elérhető akivel ne lenne sok munka.
Én inkább azon vagyok elkeseredve hogy kevés a jó támadó prospectünk és talán a 17. helyen is jó lett volna egy Barlowt vagy egy Mooret kiválasztani.
Benson volt a legnagyobb lutri a magasan rangsorolt játékosok közül. A Buffalo nagyot kockáztatott vele. Persze benne van a pakliban hogy nagyot szólhat, de inkább afelé hajlik ő, hogy nem.
Ráadásul ha nem válik be, 3. vagy 4. sorban sem tudod őt használni és az is lehet hogy csak egy jó AHL játékos lesz belőle.
Őt semmiképpen nem választottam volna ki, nekem olyan Zadina 2.0 szaga van az egész srácnak. De azért sok sikert neki máshol.
Három embert nem akartam semmiképpen sem: Benson, Sale és But.
Leonard volt az utolsó akiről biztosan állítható volt hogy hú de jó lesz.
Onnan kezdve már olyan prospectek jöttek akiken bizony dolgozni kell és valamilyen szinten mindenki lutri már.
Szerintem is a lehető legjobbat választottuk ki, aki ráadásul kevésbé kockázatos is. Mert amit Kasperre is mondtam, ha nem is jön be, alsóbb sorokban vagy szélsőként vagy speciális helyzetekben használható lesz, mint ahogy Danielson is.
Augustine tetszik, Gibsonnál lett volna jobb védő vagy inkább támadó ami nagyon kellett volna, Cleveland draftolását meg nem is értem.
Igazából a fullon lévő védő állományunkat még jobban feltöltöttük, a 3. bekkpárba meg felesleges draftolni.
Ha meg már védőket választottunk, akkor azért Dragicevic megért volna egy próbát ha már ott volt. De Palika után még ennyi védőt behúzni... Nem igazán látok logikát a dologban.
Szotyiért átvettük Kostint és Yamamotot Edmontonból.
Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor az oroszt kifejezetten át akarta venni Y, aki közel állt a szerződéskötéshez az Omszk csapatával.
Yamamoto eléggé meh.
Megadható, de szerintem eléggé kérdéses. Danielsonnak nem volt épkézláb csapattársa.
Danielson and Benson both contributed on every 1 of their 3 teams goals.
Just so happens that Benson was on a stacked team that scored 325 goals and Danielson was on a shit team that scored 212 goals.
...
Who's the 2nd best prospect at WHL after Bedard ?
Executive 2: “Danielson. He has so much going for him. He’s a great skater, the size down the middle, he has skill, hockey sense, he plays both ways. He could be a better skating version of Anton Lundell."
Scout 2: “Danielson has an easy path to being a top two-line NHL center. He skates very well, he’s smart, he competes, he has NHL size. People are sleeping on him.”
Executive 3: “Danielson has a lot of NHL in him, a ton of upside between his size, skating and skill. He didn’t have as much around him as the other top guys, but he would have put up a lot of points on a different team.”
Scout 4: “I lean Danielson. He looks like a no-doubt NHL center, a guy who is going to play for a long time and be very good for you. I can’t sit here and promise you big point totals, maybe they come, maybe they don’t, but you can pick him and sleep easy.”
Executive 5: “It’s between Danielson and Honzek for me. I lean Danielson because of the position. Both have NHL bodies and skating ability, produce offense and are two-way guys.”
Benson? Szerintem az ő plafonja magasabb. Nyilván a termete miatt nagyobb kockázat is, de baromi ügyes gyereknek tűnik, és évről-évre puhul a liga, és ez a folyamat megállíthatatlannak tűnik.
Mivel Reinbachernek és Michkovnak szinte egyáltalán nem volt realitása, nálam Leonard volt a favorit, holott az ő elérhetőségére is csak minimális esélyt mutatott a konszenzus.
Onnantól kezdve pedig szerintem nem volt nála egyértelműen jobb elérhető játékos.
Abban kell bízni, hogy ő vagy Kasper hozza a Larkin szintet.
Áh mi a teteje? 2. sor? hogy lesz ebből contender csapat? el vagyok keseredve, a faszszopók meg egy rossz évvel behúznak egy generational franchise playert
Elégedett vagyok. Danielson nagy kedvencem ebből a garnitúrából, de ezt már korábban is mondtam.
Palikát meg kedvelem, de ha már bent volt Barlow őt választottam volna. Már csak a stílusa miatt is.
Illetve ha már védő akkor Willanderben reménykedtem, de úgy látszik nem csak én láttam hogy mennyire jó az a csávó.
Rengeteg emlékezetes pillanata volt, nem is tudnék kedvencet mondani, annyira tetszett minden amit csinált....amikor a fél Predsen átfűzte magát az egyenlítő gólra, vagy amikor Couture-t seggre ültette szülinapja alkalmából egy pimasz testcsellel...de sorolhatnám kb estig, szinte minden momentum megmaradt. :)
Erik Karlssonért tradelnénk?
Őket emlegették + egy 1st picket csereértékként.
Berggren, Veleno, Zadina, Rasmussen, A Lombardi, W Wallinder, A Johansson
Van 4 első körösünk a következő két draftra, érdekes sztori, lehet csak porhintés.
Monty Williams has agreed to a six-year, $78.5 million contract with the Detroit Pistons, sources tell ESPN. It’s the largest coaching deal in NBA history.
To add to this, per sources, the deal could get up to $100 million with incentives. There are also team options for years 7 and 8.
Pistons owner Tom Gores and Troy Weaver went all the way to get a top coach.
Gores nekem sosem volt szimpatikus, de most aztán nem lehet rá azt mondani, hogy garasoskodik.
Weavert mindenki dícséri, de szerintem ketyeg az óra neki.
Összességében ennek szerintem nem lesz jó vége.
Piacon lévő legjobb edzőt megvették. Van egy elég jó fiatal core, sajnos az idei draftot beszoptuk. Pistons se ment még felfelé lotteryn. (Nahát.)
Kell hozzájuk 3 év türelem még.
Monty Williams has agreed to a six-year, $78.5 million contract with the Detroit Pistons, sources tell ESPN. It’s the largest coaching deal in NBA history.
To add to this, per sources, the deal could get up to $100 million with incentives. There are also team options for years 7 and 8.
Pistons owner Tom Gores and Troy Weaver went all the way to get a top coach.
Gores nekem sosem volt szimpatikus, de most aztán nem lehet rá azt mondani, hogy garasoskodik.
Weavert mindenki dícséri, de szerintem ketyeg az óra neki.
Láttam élőben. Csak nem akartam itt feleslegesen "hangulatot" kelteni. Igazából egy pillanat alatt meggyűlöltem Velenot. Most már semmivel sem tudja jóvá tenni ezt.
- mondta annak a franchisenak a rajongója, ahol Pronger egy félisten.
en elismerem, hogy Pronger egy kocsog volt, es 2007ben is anno hosszabb buntetest kellett volna kapnia (btw: ha jol emlekszem az osszes meccset megnyertuk, amikor el volt tiltva, lehet nelkule 0 vereseggel hoztuk volna le a POt )
de jo jatekos volt, es kellett a kupahoz, nem a kocsogsege miatt. viszont szamomra nem felisten, pontosan fentiek miatt. felisten mondjuk Scotty volt.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.